pSEO kicsiben: mikor éri meg, és mikor lesz belőle szemét

Két cég ugyanazt csinálja: mindkettő legenerál pár száz aloldalt sablonból. Az egyiknél ebből használható lapok lesznek, a másiknál szemét, amit fél év múlva törölni kell. A pSEO-nál ugyanis nem a generálás dönt, hanem az, hogy van-e mögötte olyan adat, amit rajtatok kívül senki nem tud. Ez a különbség nem a szövegíráson múlik, hanem azon, mi áll a táblázatotokban.

Mi az a pSEO?

A pSEO, vagyis programozott SEO azt jelenti, hogy nem egyesével írtok lapokat, hanem egy sablont írtok meg, és egy adatbázis tölti fel: minden sorból egy külön lap lesz. Angolul programmatic SEO a neve. A módszer önmagában semleges, az értékét kizárólag a mögötte álló adat adja.

Az elv régi, csak a neve új. Egy webshop kategórialapjai, egy ingatlanos településenkénti listái, egy állásportál pozíció szerinti lapjai mind így készülnek: egy szerkezet, mögötte egy tábla, és annyi lap, ahány sor.

A sablon két részből áll. Az egyik a váz: a cím, a bekezdések rendje, a belső linkek. A másik a változó rész, ami soronként más. Ha a változó rész egyetlen szó, mondjuk a település neve, akkor a lapok között alig van különbség. Ha viszont tíz mező, és mind érdemi (ár, méret, feltétel, elérhetőség, korlát), akkor minden lap külön válasz lesz.

Egy példa a különbségre. „Gépkölcsönzés Győrben”, „Gépkölcsönzés Sopronban”, „Gépkölcsönzés Mosonmagyaróváron”: három lap, egy mondat. Ezzel szemben „Melyik gép fér be egy 90 centis ajtón”, „Mennyi kaució kell a betonkeverőre”, „Mit bír el egy háztartási konnektor”: három lap, három különböző adatsor, ugyanabból a sablonból.

Ezért a pSEO-nál a kérdés soha nem az, hány lapot tudtok legenerálni, hanem az, hány valódi kérdésre tudtok belőlük válaszolni. A kettő ritkán ugyanaz a szám. A pSEO ugyanis nem műfaj, hanem gyártásmód: ugyanezeket a lapokat kézzel is meg lehetne írni, csak nyolcvanszor nem ül le hozzá senki. A döntés első fele tehát mindig tartalmi, van-e nyolcvan olyan kérdés, amire külön lapon érdemes felelni. A második fele technikai, és az a könnyebbik.

Mikor éri meg egy kis cégnek?

Akkor, ha van olyan adatotok, amit a piacon más nem tud leírni: saját árlista, saját lefedettségi terület, saját készlet, saját mérés. Ilyenkor minden generált lap egy valódi kérdésre válaszol, a sablon pedig csak a formát adja. Ha ilyen adat nincs, a pSEO kicsiben sem éri meg.

Kezdjétek azzal, hogy összeírjátok, mi az, amit csak ti tudtok. Nem a szakmáról általában, hanem rólatok:

• Saját árlista vagy paramétertábla. Méret, teljesítmény, anyag, kiszerelés, kaució, minimum mennyiség. Amit ma telefonon mondtok el minden érdeklődőnek.
• Saját lefedettség. Melyik településre mentek ki, melyikre nem, és milyen feltétellel. Ez sehol máshol nincs leírva.
• Saját készlet vagy kapacitás. Mi van raktáron, mi rendelhető, mennyi idő a kiszállítás, mikor van szabad ember.
• Saját mérés. Amit a munkáitokon rendszeresen felvesztek: fogyás, élettartam, hibaarány, átfutás.

Ha ezek közül legalább egy megvan táblázatban, a pSEO kicsiben is megéri, mert olyan kérdésekre feleltek, amelyekre a piacon senki más nem tud válaszolni. Ha egyik sincs meg, a generálás csak felnagyítja a hiányt.

Van erre egy egyszerű próba. Írjátok meg kézzel a legelső lapot, mielőtt bármit generálnátok. Ha ez az egy lap magától is megállja a helyét, és a következő húsz csak abban tér el tőle, hogy más adatsor van benne, akkor van miből dolgozni. Ha az első, kézzel írt lap is üresnek érződik, a többi sem lesz jobb.

Kicsiben ez nem ezres nagyságrendet jelent. Tizenkét jól megválasztott kérdés is elég, ha mindegyik mögött ott áll egy sor a saját táblázatotokból. A láthatósági munkánk ezért az adat átnézésével kezdődik, és csak utána jön a sablon.

Mikor lesz belőle szemét?

Akkor, ha a lapok csak abban különböznek, hogy más településnév áll bennük: ugyanaz a bekezdés, kicserélt szavakkal, új tény nélkül. Az ilyen lap az olvasónak semmit nem mond, a Google pedig scaled content abuse néven pont ezt nevezi meg a spam-szabályzatában. A lapok száma nő, az értékük nem.

A szemét felismerhető, mielőtt elkészülne. Elég egyetlen kérdést feltenni a sablonra: ha kitörlitek belőle a változó szót, marad benne bármi, ami igaz, konkrét és érdekes? Ha nem marad, akkor a generálás nem tartalmat sokszoroz, hanem egy üres mondatot.

A második jel a karbantartás. Négyszáz generált lapon egy áremelés négyszáz elavult szám, ha nincs mögötte élő forrás. A látogató pedig pont azon a lapon találkozik a régi adattal, amit a kereső a legszívesebben mutat.

A harmadik jel az, hogy a saját lapjaitok versenyeznek egymással. Ha öt lap felel ugyanarra a kérdésre ugyanazzal a szöveggel, a kereső kiválaszt egyet, a többi súly nélkül marad a webhelyen, és a belső linkek erejét is szétosztja. A negyedik jel pedig a legegyszerűbb: mutassatok meg egy kollégának három, találomra kiválasztott lapot. Ha ő nem tudja megmondani, miben különböznek egymástól, akkor a látogató sem fogja.

Az AI-válaszoknál ugyanez élesebben jön elő: azok szakaszt idéznek, és csak olyat, amiben van tény. Erről szól a GEO-optimalizálásról szóló írásunk is. Ami senkinek nem mond semmit, azt senki nem idézi.

Honnan lesz hozzá adat?

Onnan, ahol már megvan: az árlistából, a készletnyilvántartásból, a szállítási zónákból, a korábbi ajánlatokból, a szerviznaplóból. A munka nagyobbik része nem a generálás, hanem az adat rendbe tétele: egy tábla, amelyben minden sor ugyanazt jelenti, és amelynek van gazdája. A generátor csak annyit tud, amennyi ebben a táblában áll.

A legtöbb kis cégnél az adat megvan, csak nem egy helyen. Egy része a számlázóban, egy része egy táblázatban, a többi valakinek a fejében. Az utolsó a legdrágább, mert azt a generálás nem éri el.

• Egy tábla, egy jelentés. Egy sor egy lap, és minden oszlopnak pontos neve van. Ha ugyanaz az oszlop hol nettó, hol bruttó árat tartalmaz, az a hiba minden generált lapra kikerül.
• Egy gazda. Legyen valaki, akinek a dolga a tábla, és aki tudja, honnan jönnek benne a számok.
• Egy ritmus. Heti vagy havi frissítés, leírva. Aki az árlistát átírja, ugyanazzal a mozdulattal a lapokat is frissíti.

Ez ugyanaz a munka, amiről a céges tudásbázisról szóló írásunkban is szó van, csak itt azonnal látszik az eredménye: ami bekerül a táblába, az a következő generáláskor már lapként áll a webhelyen. Ettől lesz a pSEO fenntartható, nem egyszeri kampány.

Kicsiben ez nem adatbázis-projekt. Egy táblázatkezelő is elvégzi, ha van benne fejlécsor, és mindenki ugyanúgy tölti ki. Az eszköz akkor kezd számítani, amikor a sorok száma nő, addig a rend a fontos, nem a technológia. A legveszélyesebb az a mező, amit ketten másképp töltenek ki: a generátor mindkettőt egyformán elhiszi.

Hogyan áll ehhez a Google?

A Google nem az automatizálást tiltja: attól, hogy egy lap gépi úton készült, még lehet jó. A spam-szabályzata a keresőnek szánt, olvasónak értéktelen tömeget nevezi meg, scaled content abuse néven. A mérce tehát nem az, hogyan készült a lap, hanem az, mit kap rajta az ember.

Ez a különbségtétel a gyakorlatban megnyugtató. Nem kell attól tartani, hogy a lapot pusztán a gépi előállítás miatt hátrasorolja a kereső. Viszont nem lehet mennyiséggel takarni a hiányt: ugyanaz a mondat kicserélt településnévvel, több százszor, pontosan az az eset, amit a szabály leír.

Praktikus szűrő minden generált laphoz: gondoljátok végig, mit kap az ember, aki rákattint. Ha van rajta szám, feltétel, korlát vagy elérhetőség, ami neki számít, akkor a lap megáll a lábán. Ha csak a kulcsszó ismétlődik rajta, akkor nem az algoritmussal van a baj.

Egy ilyen tömeg ráadásul nem külön él a webhely többi részétől: ugyanannak a domainnek a lapjai, ugyanaz a megítélés. Ezért nem éri meg mennyiségre játszani egy jól megírt tíz lap helyett.

A pSEO nálunk a Láthatóság szolgáltatás része, és mindig az adattal kezdjük, nem a sablonnal. Amit utána mérni érdemes, az nem a lapok száma, hanem hogy hány generált lap hoz be egyáltalán megjelenést, és azokból hány visz tovább érdeklődésig. Ha a többségük hónapok múlva sem hoz semmit, az nem türelem kérdése, hanem visszajelzés a tábláról.

Hiányzó tény = hiányzó blokk, nem kitalált placeholder.